Kuckó Magánóvoda

Szeretettel várunk – Óvoda Budapest zöld övezetében

Az óvoda minden kisgyereket 2,5 éves kortól az iskola előkészítőig zuglói (XIV. kerületi) sok szeretettel vár! Gyermekbarát épületek, gyönyörű környezet, magas színvonal, vidám légkör. Kis létszámú csoportok, játékos angol tanítás, kézműves foglalkozások, drámajáték, tartásjavító torna, úszás/korcsolyázás, ovi-foci program, logopédus, fejlesztő pedagógus, védőnő, szakszerű iskola előkészítés, rendszeres kirándulások. Ezen kívül magánóvodánkban választható még görkorcsolya, sakk, néptánc, judo. OM azonosítóval, óvodaként bejegyzett és működési engedéllyel rendelkező intézményünk a 2000-es alapításunkkor és 2001-es indulásunkkor az egyik első, kizárólag magántőkéből, kifejezetten óvodai célra újonnan épült épületben működő bejegyzett magánóvoda volt.

A nevelési programunkban foglaltak szerint nyújtott foglalkozások és szakszerű iskola előkészítésünk eredményeként ma már több mint négyszáz boldog és sikeres egykori Kuckó ovis jár általános iskolába, túlnyomó részben a kerület legjobb intézményeibe, középiskolába és egyetemre.

Jelenleg három épületben, több, mint 5 kis létszámú (10-15 fős), korosztályonként bontott csoportban nyújtunk szolgáltatásokat 2,5 éves kortól egészen a 6 éves kor utáni iskola előkészítésig. 2019. szeptemberben nyitottuk meg harmadik épületünket.

Nagy szeretettel és örömmel fogadjuk minden korosztály jelentkezését, ismerkedjenek meg pedagógusainkkal, nevelési programunkkal és épületeinkkel!

KUCKÓ Magánóvoda

Magánóvodánk jelenlegi főépülete és az új óvodaépület látványterve

RÓLUNK MONDTÁK

TOVÁBB OLVASOM
Kuckó Magánóvoda

Kérdése merült fel? Szeretne jobban megismerni minket?