Ovi – Foci Program

Az Ovi – Foci Pályázati Program keretében 2013. októberében “A” épületünk udvarán elkészült egy 6×12 méteres, 2db fix kapuval, 2db kosárlabda palánkkal ellátott, zárt, műfüves létesítmény, hálóval körbevéve.

Nagyon fontosnak tartjuk és nagy hangsúlyt fektetünk óvodásaink mozgásfejlesztésére, melybe nagyon jól beilleszthető a pálya, illetve a hozzá tartozó eszközök (labdák, kiskapuk, szivacsok, karikák, bóják, gátak, létrák), feladatok is.

Ebben a korban a sok mozgás segíti a megfelelő koordináció kialakulását, az idegrendszer fejlődését. Ezáltal segít a későbbi tanulási képességek elsajátításában, a harmonikus személyiség kialakításában, és nem utolsó sorban a mozgás szeretetének a kialakításában.

A születéstől a hat-hét éves korig tartó mozgásfejlesztés megelőző jellegű. Ha időben végeztetünk bizonyos mozgásokat, mozgásos feladatokat, megelőzhetjük a különféle képességzavarok kialakulását, melyek szembetűnően majd csak az iskolába kerülés után jönnének elő.

Az Ovi-Foci segíti:
– a mozgásbeli hiányosságok általános, majd specifikus pótlását, a motorikus képességek fejlesztését,
– a mozgás és így a sport népszerűsítését, nemtől függyetlenül, a sportolás megszerettetését,
– a különböző sportoláshoz használt eszközök, pályák megismerését,
– a helyes szabadidős szokások kialakítását.

Mindannyian azt szeretnénk, ha gyermekeink a későbbiekben is hasznosan, egészségesen töltenék el a szabadidejüket. Ennek is megalapozása lehet az oviban megismert mozgások, sportok sokasága.