Szeretettel várunk

minden kisgyereket 2,5 éves kortól az iskola előkészítőig zuglói (XIV. kerületi) óvodánkba! Gyermekbarát épületek, gyönyörű környezet, magas színvonal, vidám légkör. Kis létszámú csoportok, játékos angol tanítás, kézműves foglalkozások, drámajáték, tartásjavító torna, úszás/korcsolyázás, ovi-foci program, logopédus, fejlesztő pedagógus, védőnő, szakszerű iskola előkészítés, rendszeres kirándulások. Ezen kívül magánóvodánkban választható még úszás, klasszikus balett,  néptánc, jégkorcsolya, görkorcsolya, sakk, judo, foci, játékos labdajáték, ovibringa, sí, valamint hangsúlyos a nyelvoktatás is. Mindenkinek adott az angol és mellé választható még a német nyelv. OM azonosítóval, óvodaként bejegyzett és működési engedéllyel rendelkező intézményünk a 2000-es alapításunkkor és 2001-es indulásunkkor az egyik első, kizárólag magántőkéből, kifejezetten óvodai célra újonnan épült épületben működő bejegyzett magánóvoda volt.

A nevelési programunkban foglaltak szerint nyújtott foglalkozások és szakszerű iskola előkészítésünk eredményeként ma már több mint négyszáz boldog és sikeres egykori Kuckó ovis jár általános iskolába, túlnyomó részben a kerület legjobb intézményeibe, középiskolába és egyetemre.

Jelenleg három épületben, több, mint 6 kis létszámú (10-15 fős), korosztályonként bontott csoportban nyújtunk szolgáltatásokat 2,5 éves kortól egészen a 6 éves kor utáni iskola előkészítésig. 2019. szeptemberben nyitottuk meg harmadik épületünket.

Kuckó Magánóvoda

Magánóvodánk „A” és „C” épületei egymás mellett a Kerékgyártó utcában

GALÉRIA

2021-ben voltunk 20 évesek!

RÓLUNK MONDTÁK

TOVÁBB OLVASOM
Kuckó Magánóvoda