ÖSSZES HÍRÜNK

Lovas Világkupa 2015. 11. 28.

A gyerekek és felnőttek egyaránt izgalommal várják minden évben, hogy milyen új produkciókat láthatnak a Lovas Világkupa gyerekeknek szánt, pénteki napján. Az ámulat idén sem maradt el. Több, mint három órán keresztül kicsik és nagyok…

NÉPEK NAPJA 2015.10.07.

Hagyományaink szerint idén is megrendeztük ovinkban a Népek napját. Minden csoport heteken keresztül ismerkedett egy országgal, szokásaikkal, ételeikkel, zenéjükkel, táncukkal, nyelvükkel, nevezetességeikkel és népviseletükkel. A záró napon ezt egy kis műsor keretében bemutatták, illetve ajándékkal…

Almaszedés Agárdon 2015. 09. 23.

„ Alma, alma, piros alma odafenn a fán, ha elérném, nem kímélném, leszakítanám!” énekelték a Kuckó ovisok. Szeptemberben kirándulni indultunk Agárdra, ahol már örömmel vártak bennünket a házigazdák. Míg elértük a gyümölcsös kertet szarvasokkal, őzekkel…

Nyári tábor 2015

Idei nyári táborunk Lakitelek-Tőserdőn lesz augusztus 8-13-ig. Részletekről itt olvashat!

Sugár játszóház 2015.05.21, 06.01.

Két időpontban, egyszerre két-három csoport részvételével látogattunk el a Sugár játszóházba. Már az utazás is nagyon izgalmas volt, hiszen villamossal utaztunk oda- és visszafelé egyaránt. A játszóházban azonnal nagyon vidám játék kezdődött, hiszen egy biztonságos…

Mesterségek napja 2015. 05. 20.

Immáron hagyományőrző elfoglaltsággá vált óvodánkban a "Mesterségek napja". A program célja, hogy ezen a napon, illetve alőtte, utána a csoportokban minél több hagyományos mesterséggel ismertessük meg a gyermekeket. Mindenki kipróbálhatta, kis kezével megtapasztalhatta a régi…

Tarzan Park 2015.05.12.

Nagy busszal érkeztünk a gyerekek által várva várt TARZAN PARKBA. Leírni sem lehet azt az örömöt, melyet a gyermekszemek tükröztek, amikor a buszról leszállva meglátták, hogy mennyi fantasztikus játék vár arra, hogy birtokba vegyék őket.…

Föld Napja 2015. április 22.

E jeles nap alkalmából kis kertészek szorgos apró kezei díszitették az óvodát. Földet hordtak, ástak, ültettek, gereblyéztek, locsoltak és az eredmény sok, szép dézsás növény, balkonláda az udvaron. Már "csak" a gondozásuk a feladat, de…

Mosolybirodalom 2015.04.16.

Áprilisban a "Mosolyprogram" keretében mosolyt csaltunk az arcokra. Az egész napos program keretében volt itt légvár, arcfestés és sok-sok játék.

Dzsungel kiállítás 2015.04.09.

Ovisainkkal a Dzsungel kiállításon jártunk. A Mezőgazdasági Múzeumban lévő interaktív kiállítást kicsik és nagyok egyaránt élvezték.

1 2 3 4 5 7

GALÉRIA