Minden év májusában megrendezésre kerül óvodánkban, a „Családi sportnap”. Ezen a szombati napon az oviba járó gyermekek, szüleikkel együtt egy játékos sportvetélkedőn vesznek részt intézményünk udvarán.
Sportnap az óvodában
Az összejövetel mindig zenés bemelegítővel kezdődik, majd egy tréfás, ügyességi vetélkedővel folytatódik. A vetélkedő általában 7-8 feladatból áll, amik úgy vannak összeállítva, hogy a ” legkisebbek” számára is teljesíthető, de egyben a felnőttek számára humoros és élvezhető legyen.
Tréfás feladat a sportnapon
A nevező családok itt megmutathatják ügyességüket, gyorsaságukat és csapatmunkájukat. A csapatok minden feladatra pontot gyűjthetnek, melyet a vetélkedő végén összesítünk.
Ügyességi feladat
Minden helyezett díjazásban részesül, elismerve sok munkájukat, részvétüket. Az első helyezett pedig egy évre hazaviheti a „Kihívás napi vándorkupát”, melybe minden évben bele van gravírozva a győztes család neve. A vetélkedő végén egy közös beszélgetéssel, piknikezéssel zárul a délután, ahol a résztvevők megbeszélhetik élményeiket, kipihenhetik fáradalmaikat.
Régi hagyomány óvodánkban ez a „Családi sportnap”, mely összehozza a különböző csoportok családjait, ezért jobban megismerhetik egymást. Ami pedig a legfontosabb, hogy a gyermekek kapcsolatát is erősíti szüleikkel, hiszen egy közös célért küzdenek, és dolgoznak össze. Ez a nap évente minden család életét egy kellemes élménnyel gazdagítja.